Nyár van. A tengerparton, a napon parkolt kocsiban 50 fok, és a navigáció az istennek sem akar ott fent, egy az űrben keringő konzervdobozzal kapcsolatba lépni. Pedig menni kellene már, a parkolójegy már lejárt, a kölkök hátul egyre idegőrlőbbek. Térkép sehol. Ismerős?
Van valami ördögi abban, ahogy az ember egyre csak új eszközöket használ, és közben folyamatosan butul. Persze, ha a másik oldalról nézzük ezt a dolgot, akkor ez a technikai fejlődés, de mégis... Először például a fejben (és papíron) számolás (tanult) képességét veszítettük el a zsebszámológépek megjelenésével. Persze, ez annak aki tudományos munkát végez, mérnök stb. rendkívül nagy segítség, de az átlagember számára nem jelent mást, mint hogy agyának egy jelentős kapacitását nem használja. Aztán itt vannak a mobiltelefonok. Ki az, aki bármelyik ismerősének a számát tudja fejből? Ugye hogy úgy?! Egy újabb szektor lekapcsol az agyban. Most nyáron pedig rá kellett döbbennem, hogy a GPS navigációk elterjedésével feladjuk a tájékozódási képességünket is, sőt a helyismeretünk nagy részét is.
Félre ne értse senki, én is használom, mert kényelmes és az esetek döntő többségében pontos is. De! Navigációval utazni kicsit olyan, mint átrepülni a táj felett. Hiszen az ember nem csinál mást, mint megadja a célállomást a többit meg elvégzi helyettünk az elektronika. Nem tudjuk, hogy az út (amerre tervezetten elvezet minket), merre halad el. Milyen városok vannak a környéken, amiket esetleg érdemes lenne megnézni, ha már amúgy is arra járunk.
Arról nem is beszélve, hogy amíg én pontosan tudom, hogy a város mely utcáit tanácsos elkerülni sötétedés után, addig a mindentudó GPS ezzel vajmi keveset törődik.
Aztán van itt egy másik bibi is. Mivel folyamatosan azt halljuk, hogy „menj előre öt...száz métert és fordulj balra...” soha a büdös életben nem fogunk magunktól még egyszer visszatalálni oda vagy onnan vissza. Nem áll össze bennünk egy egésszé az odavezető út. Ilyenek vagyunk, na. Én is ott ültem a forróságban. Jobbomon gyerekeim anyjával („én megmondtam...”), hátul a két utód, és annyira voltam biztos abban, hogy merre van az arra mint Stohl András a balesete után.
Mi akkor a megoldás? Hát persze, a térkép (lett volna. Most nyáron meg is fogadtam, hogy mindig lesz térkép is a kocsiban.) Mint kiderült budapest térkép most is van, de ezzel ott annyira mentünk csak, mint ha afrikában nyitnánk homokkereskedést. Nem maradt más hátra, mint nyelvi fogyatékosságainkat sutba vágva, a környéken élőket kérdezgettük, néha kézzel-lábbal.
Az eredmény ennek megfelelően nem is maradt el. Sikerült úgy elkeverednünk, hogy ha a GPS nem talált volna magára utólagos vízumot kellett volna beszereznünk. Ezután az első dolgunk volt beszerezni egy környékről szóló térképet, és ez a jövőben sem lesz másként, ha utazunk. Jó dolog bízni az égiekben, de azért nem árt szárazon tartani a jó öreg puskaport.
És nektek? Van térkép a kocsitokban?
Nos, a kis ötkilós most épp Billinger Barna műhelyébe készül átkerülni, miután megkapta a wash-primer bevonatot. Én a hétvégét kint töltöttem (immár másodszor) Londonban, egy nagyon jól sikerült látogatás keretében. Ilyenkor az ember mindig rádöbben mennyire messzire vagyunk dolgoktól, amik ott természetesek. Az első rögtön a közlekedés. Egy percig nem hiányzott az autó. (most nem az ötkilósra gondolok :) ) Annyira jól szervezett, és gyors a kinti metró és busz hálózat, hogy az ember nem is kíván autót használni a városban. (arról nem is beszélve, hogy így bűntudat nélkül hódolhat az ember a britek által is számos változatban előállított élvezeti folyadéknak, nevezetesen a sernek!) Aztán az emberek. Persze ennek köze lehet ahhoz, hogy London egy iszonyatos olvasztótégelye a különböző nációknak, de mégis sokkal élhetőbb a város, közvetlenebbek az emberek. (persze, tudom ott sem fenékig tejfel minden). Éééés mivel egy sörreklám is csak akkor lehet sikeres, ha ven benne legalább egy dekoltált csaj, ejtsünk néhány szót a nőkről. Bár a szakmában nyúlásként számon tartott soproni reklám szerint, nálunk a legszebbek a lányok, ezt cáfolnom kell. Illetve árnyalnom. Lehet, hogy nálunk a legszebbek, de hogy nálunk a legrosszabbul öltözöttek is, az biztos. Kint most iszonyatos divat a leggings, vagy mondjuk magyarul, a cicanadrág. (Lányok, lehet készülni! Még egy év és hozzánk is elér!) DE! Nincs kétségem afelől, hogy mire hozzánk ér, mindenféle rikiíó színű darab fog hódítani, míg kint szigorúan a fekete megy, lapos talpú cipővel. És bizony, mint mindent, ezt is azok fogják először (és utána még sokszor, lehetőleg magas sarkúval) magukra húzni, akiknek a férfi szemek ellen elkövetett merénylet miatt, büntiből egy sötét szobában kellene gubbasztani, és 1000x leírni, hogy nem veszek fel csípőfarmert, és különösen nem guggolok le benne, hogy kilátsszon a tangába szorított istálló, ha csak a fenekem külön 100 kilós. (mondjuk a guggolás 100 kiló alatt sem javallott!) Kint furcsa módon van annyi önismerete a nőknek, hogy nem vesznek fel olyan textildarabot, ami előnytelen a számukra. (persze, nem 100-ból 100, de nem is mint nálunk 100-ból 10!) Így történhetett meg az, hogy a brit nőkről felállított véleményünk a percepció hatására erősen megváltozott Karesz barátommal és csak ámultunk és bámultunk. Hát igen! London bébi!
Nos, a főnök elmondása szerint ott álltában többen tettek neki vételi ajánlatot a kishátizsákra, ami azért nem olyan rossz jel. Első blikkre egy részt találtam, ami biza elfogyott az eltelt 40 év alatt. Nevezetesen a hátsó ablakkeret alját. Ott is egy minimális méretben. Eme szépségtapasz eltüntetése már Billinger Barna feladata lesz. 
ban elég rég terjengtek már hírek ki nem fizetett alkalmazottakról, alvállalkozókról, furcsa módszerű autóértékesítésekről. Most úgy tűnik, vége. A Suzuki logókat, cégfeliratokat leszerelték, a cég weboldala nem működik. A suzuki.hu oldalon még szerepel a partnerek között, de szerintem nem már sokáig. Aki itt fizetett be autóra, és még nem vette át..., na az ő helyükben nem lennék most.
Megérkezett például a belső visszapillantó tükör, sikerült elhoznom a két polski 126 doblemezt, és megjöttek postán azok a matricák és feliratok, amiket anno a gyárban is rátettek az autóra. (Akinek esetleg szintén kell doblemez, szóljon, lehet hogy van ott még ahonnan ez jött)
Aztán az ember nézelődik a neten, és talál egy ilyen kezdeményezést, amilyen a Gaia alapítvány. Bio állattartás, növénytermesztés, bio termékekek, pluszban még épül egy falu is, ahol bioszolár energiával fűtenek, és akár önellátóak is tudnak lenni. Szupi! Rövid levélváltás, (ez levelek hosszára értendő, nem a két levél között eltelt időre) után, kiderül, hogy vásárolni tőlük biza csak a MOM melletti biopiacon lehet, (itt minden 2x szorzóval megy, mint máshol) VAGY! és ez még lényeges momentum lesz kérem szépen - a nyílt napokon ott helyben. Nosza, március 1 nyílt nap, indulás. Odaérkezvén úgy éreztem magam mint Luke Skywalker, az érzékek és az erő után próbáltunk tájékozódni. Az erő itt a "tömeget" (kb 50-70 ember) jelentette, akik a helyi hotelben ültek, és hallgattak egy embert. Hogy kit, azt nem tudom (feltehetően az alapítvány vezetőjét) mert a terembe, ahol a prezentáció folyt nem lehetett beférni. Sehol senki, aki esetleg tudna segíteni, sem egy tájékoztató anyag. Leülhet, szervezésből elégtelen! Mondám akkor az én páromnak, aki szintén hasonlóan lelkes e témát illetően, kutassuk fel azt a helyet ahol vásárolni lehet, és ezzel előzzük meg eme tömeget. Egy tábla iránymutatása után elindultunk, és megérkeztünk rövid autózás után magához a TSZ-hez. Na, itt aztán a legdurvább dolgokkal szembesültünk. Először is, az udvaron ahol meg lehetett állni, és parkolónak volt kijelölve, mélyebb volt a sár, mint egy esős napon a szigeten a nagyszínpad előtt. Így sikerült annyi anyagot magunkra és a cipőnkre cuppantani, hogy simán kinéztünk egy vetésből most megtérő földművesnek. Az épület, ahol vásárolni lehet, nem tudom milyen célt szolgálhatott anno, de a mostani felhasználási feladatra teljességgel alkalmatlan. A kiszolgálás egy kb. 3x3 méteres helységben folyik. A falak tele polcokkal, és azokon egy csomó mindenféle jelölés nélküli kompót, és lekvár. Se lejárat, sem összetevők, sem semmi. Csak a csupasz üveg. Az eladás tudományos módon, egy zsebszámológép használatával történik. Számla, nyugta? Már érzem is a perzselését a hátamon a szentelt víznek. Próbálom felfedezni a báját a dolognak, de minden remény szertefoszlik, amint - egy láthatóan szennyvíz elvezetésére szolgáló és a fejem fölött futó csőből - egy csepp víz (igen, nem hagyom, hogy bárki meggyőzzön másról!!) a fejemen landol. A legtöbb dolog már elfogyott, (délelőtt 10 óra, és a "tömeg" még prezit hallgat) vagy fogyóban van. Próbálunk félénken rákérdezni (magunkban sem vagyunk biztosak, hogy akarjuk, de ha már idáig eljöttünk...), hogy húst, hogyan és miként lehetne, de gyors és hideg válaszban van részünk: Amikor vágás van. "És mikor van vágás?" Azt a főnök tudja. Mindezt egy nyílt napon, amikor várják az érdeklődőket.
Baba Márta
A változás nem korlátozódott a külcsínre: az aprócska hátsó üléspadot szivacsréteggel tették kényelmesebbé, más lett a műszerfal, a kárpitozás és a pedálok, az oldalablakokat le lehetett engedni, a motor pedig két lóerővel izmosabb lett. Ára ugyanannyi volt, mint a kezdeti verzióé, ezzel egyidejűleg az Economica ellenértékét 465 ezer lírára csökkentették. Sőt, az autógyártás történetében először, a vállalat hajlandó volt kifizetni a 25 ezer líra különbözetet a korábbi vásárlóknak.
agyar forintért! Az már csak hab a tortán, hogy a munkahelyemtől egy köpésre sikerült ráakadni. Tehát az eddigi legnagyobb dilemma kipipálva! Ahogy Dr. Bubó mondaná: Kérem a következőt!
Ez a hetem elég jól alakult. Az autó elkerült a homokolókhoz, a motor és a váltó pedig Biatorbágyra, Tóth Gáborhoz. Tegnap meg torkos csütörtök lévé, meglátogattam a hazai csúcsgasztronómia egyik szentélyét a Costes-t.
hér, hanem a szögletes fekete) de aztán túl tettem magam rajta. Aztán egy januári napos vasárnapon irány Kecskemét, és haza gurult velem a kicsike. A tervek szerint egy szezont eredeti állapotában használtuk volna, de nem bírtam a véremmel. El kezdtem keresni mesterembereket, akik visszaadják eredeti fényét, és technikáját a vasnak. Karosszériást és fényezőt a Skoda Klub elnökének, Horváth Krisztiánnak a segítségével találtam.