Mostanában nem történik az autóval semmi különös, a homokszóró műhelyben pihen, várja sorsa beteljesedését. Az ígéretek szerint ma kezdenek vele foglalkozni.
Azért apróságok történnek.
Megérkezett például a belső visszapillantó tükör, sikerült elhoznom a két polski 126 doblemezt, és megjöttek postán azok a matricák és feliratok, amiket anno a gyárban is rátettek az autóra. (Akinek esetleg szintén kell doblemez, szóljon, lehet hogy van ott még ahonnan ez jött)
Az amtőrizmust azért tettem be a poszt címébe, mert hétvégén volt egy élményem, ami enyhén kiborított, és megint rávilágított országunk legnagyobb hibájára, nevezetesen, hogy olyanok csinálnak bizonyos dolgokat, akik nem értenek hozzá. De, ahogy a kabarétréfában is szerepel, amikor a zabigyerek apját szembesítik a tényekkel: adjak nevet a gyereknek! Kérem, legyen Pistike, hangzik ott - Galgafarm mondom itt. Az egész egy nagyon is életképes ötleten alapul, katasztrofális színrevitelben. A szereposztás: Galgahévíz, (itt található a Gaia alapítvány), Gaia alapítvány, (ő mükődteti a téeszt), Ökofalu, (szintén az alapítvány gründölja), a szerencsétlenség (ő hatja át ezt az egészet) Akinek van gyereke, vagy csak egy kicsit elege van ebből az E betűs adalékszámmal zsúfolt világból, és a vasárnapi ebédet nem úgy akarja megköszönni, hogy kér még egy kis állományjavítót vízből és porból készült krumplipüréjébe, mert az nagyon híg, na ő hamarosan el fog jutni oda ahová én is: keressünk hagyományos úton előállított élelmiszert, az sem baj ha netán bio. És itt jönnek a problémák. Mert már egy egyszerű tojás beszerzése sem egyszerű, ha mégis sikerül olcsónak semmiképpen nem mondható. 
Aztán az ember nézelődik a neten, és talál egy ilyen kezdeményezést, amilyen a Gaia alapítvány. Bio állattartás, növénytermesztés, bio termékekek, pluszban még épül egy falu is, ahol bioszolár energiával fűtenek, és akár önellátóak is tudnak lenni. Szupi! Rövid levélváltás, (ez levelek hosszára értendő, nem a két levél között eltelt időre) után, kiderül, hogy vásárolni tőlük biza csak a MOM melletti biopiacon lehet, (itt minden 2x szorzóval megy, mint máshol) VAGY! és ez még lényeges momentum lesz kérem szépen - a nyílt napokon ott helyben. Nosza, március 1 nyílt nap, indulás. Odaérkezvén úgy éreztem magam mint Luke Skywalker, az érzékek és az erő után próbáltunk tájékozódni. Az erő itt a "tömeget" (kb 50-70 ember) jelentette, akik a helyi hotelben ültek, és hallgattak egy embert. Hogy kit, azt nem tudom (feltehetően az alapítvány vezetőjét) mert a terembe, ahol a prezentáció folyt nem lehetett beférni. Sehol senki, aki esetleg tudna segíteni, sem egy tájékoztató anyag. Leülhet, szervezésből elégtelen! Mondám akkor az én páromnak, aki szintén hasonlóan lelkes e témát illetően, kutassuk fel azt a helyet ahol vásárolni lehet, és ezzel előzzük meg eme tömeget. Egy tábla iránymutatása után elindultunk, és megérkeztünk rövid autózás után magához a TSZ-hez. Na, itt aztán a legdurvább dolgokkal szembesültünk. Először is, az udvaron ahol meg lehetett állni, és parkolónak volt kijelölve, mélyebb volt a sár, mint egy esős napon a szigeten a nagyszínpad előtt. Így sikerült annyi anyagot magunkra és a cipőnkre cuppantani, hogy simán kinéztünk egy vetésből most megtérő földművesnek. Az épület, ahol vásárolni lehet, nem tudom milyen célt szolgálhatott anno, de a mostani felhasználási feladatra teljességgel alkalmatlan. A kiszolgálás egy kb. 3x3 méteres helységben folyik. A falak tele polcokkal, és azokon egy csomó mindenféle jelölés nélküli kompót, és lekvár. Se lejárat, sem összetevők, sem semmi. Csak a csupasz üveg. Az eladás tudományos módon, egy zsebszámológép használatával történik. Számla, nyugta? Már érzem is a perzselését a hátamon a szentelt víznek. Próbálom felfedezni a báját a dolognak, de minden remény szertefoszlik, amint - egy láthatóan szennyvíz elvezetésére szolgáló és a fejem fölött futó csőből - egy csepp víz (igen, nem hagyom, hogy bárki meggyőzzön másról!!) a fejemen landol. A legtöbb dolog már elfogyott, (délelőtt 10 óra, és a "tömeg" még prezit hallgat) vagy fogyóban van. Próbálunk félénken rákérdezni (magunkban sem vagyunk biztosak, hogy akarjuk, de ha már idáig eljöttünk...), hogy húst, hogyan és miként lehetne, de gyors és hideg válaszban van részünk: Amikor vágás van. "És mikor van vágás?" Azt a főnök tudja. Mindezt egy nyílt napon, amikor várják az érdeklődőket.
Hát így. Kimentünk még megnézni a "falut", ahol kb. 2 ház áll, 2 pedig épül. Nem csodálkoztunk rajta.
Megint a szokásos történet. Van egy jó ötlet, és van egy kritikán aluli kivitelezés. Mikor lesz ez másképp??
