Igazából, ha jobban belegondolok nem is ez az első autó, amit felújítok. Tavaly már sikerült befejeznem egyet. A történet réges-régen kezdődött egy ma már messzi-messzinek tűnő galaxisban...

Persze azoknak, akik megélték az átkosnak mondott rendszert is (nekem csupán 18 évem kötődik ahhoz a korhoz) nem is olyan távoli a dolog. Akik nem éltek még akkor, talán újdonság lesz a dolog. Nos, ez a poszt, a Moszkvicsról fog szólni. No, nem az 1:1-es méretűről, hanem a pedállal hajtott változatról. (ez egyébkánt méretben közel áll az ötkilóshoz) Anno olyan szerencsésnek mondhattam magam, hogy a család, (hiszen akkoriban a magántulajdon nem csak rendszerszinten volt ismeretlen) birtokolt egy ilyen járgányt. Ez azt jelentette, hogy a testvérekkel közös volt a verda, kvázi hármas haszonélvezeti jog volt rá bejegyezve. Ennek számos jó és még több rossz oldala volt. Hiszen szinte biztos volt, hogy a panellakásokhoz hasonlóan, ahol mindenki egyszerre ment el fürdeni este, így a harmadik emelettől felfelé annyira nem volt már nyomás, hogy egy óra alatt megtöltsük a kádat, nálunk is mindig mindenki elégedetlen lesz. Természetesen mindegyikünk egyazon időpontban akarta használni, így biztosítva szüleinknek újabb ősz hajszálakat, valamint azt is, hogy mindegyikünkben ott volt a "soha nem játszhatok vele eleget" érzése. Persze ez a kor előrehaladtával enyhült, de élénken él bennem a kép, hogy amikor nem fértünk már be az ülésbe, akkor a csomagtartóra ülve hajtottuk a gépet, (ami meglehetősen jól bírta a strapát) és egymásra várva álltunk a tűző napon. Nekünk egy első szériás, úgynevezett "gömbi" volt a játékszerünk. Aztán felnőttünk, az autó sorsa pedig (mivel keresztapáméknál volt lent Agárdon) nem nagyon foglalkoztatott minket. A mai napig nem tudom mi lett vele, csak azt, hogy elkerült tőlünk.  

A képen nem a szerző látható. A miénk egyébként keki színű volt.

Aki nem ismeri a témát, biztosan nem tudja, hogy a Moszkvicsból is több generáció váltotta egymást. Az első generáció, mely a felső képen is látható a 60-as évek elejétől készült, kb. 73-ig. Az autó pontos gyártási évét a rendszámtábláról lehet megállapítani, ott ugyanis kettébontva a gyártási évszám szerepel. A második generáció 74 és 81 között készült. Az amit felújítottam ebből a szériából való.

Végül volt 3. illetve 4. genráció, amit a mai kifejezéssel élve talán inkább face liftingnek neveznénk, hiszen maga a karosszéria nem változott, csupán a kiegészítők. Ezeket 85 és 94 között gyártották.

 De térjünk vissza a saját példányomra. Amikor a fejembe vettem, hogy kellene egy ilyen megint, persze szigorúan csak a lányom miatt, aki mégsem nőhet úgy fel, hogy csupa plasztik dolog veszi körül, nos akkor a piacon nem volt fellelhető ilyen pedálos. Ami néha-néha előkerült, azt hamar el is vitték. Ezért gondoltam egyet, és irány az ebay. Meglepő, de bizony nem is egyet kínáltak eladásra. Mivel nyugaton ezeknek nem volt ismertsége, így a volt DDR területéről jó áron lehetett szerezni példányokat. Az enyém is innen való. Nem volt egyszerű, mert a nagy mérete és súlya okán (14 kg - így utólag ennek tudom be, hogy viszonylag izmos a lábam) mindenki úgy hirdette, hogy nur abholung, ami szabadon fordítva annyit jelent, hogy érte kell menni. Aztán ráleltem egyre, aminek az eladója vállalta a postát, még hazánkba is. Egy kisebb licitcsata után enyém lett, (később kiderült egy honfitársam kezéről csaptam le) kb.  15e forintnak megfelelő ájróért. (akkor még csak az óvodásokat riogatták elmebetegnek hitt elemzők, Bokros Lajos arcképe mellett a 300 forint feletti euró árfolyammal) Meg is érkezett, rendben. Egészen a kapuig. Itt ugyanis a jólelkű csomagszállítópostás fogta, és a csomagot a sarkára ejtette. Ennek az lett a következménye, hogy a bal hátsó lámpa szilánkosra tört, és megnyomódot a kaszni. A következő sérülés akkor érte, amikor megpróbáltam a kormányt elforgatni. Igen, a kezembe maradt. Mindkét alkatrész akkor pótolhatatlannak tűnt. Aztán rábukkantam az Index fórumra, ahol egész kis közösség formálódott a nosztalgiázókból. Itt sikerült kormányt is szereznem hozzá, meg például plexit is. Magát a fém testet lehomokoltattam, és csepelen egy remek fényező metál bordó színezéssel látta őt el. A kárpitos munka is igényesre sikerült, lévén egy ilyen dögös bombázó mégsem krúzolhat lepukkant üléssel. És aprólékos munkával sikerült összeragasztanom a hátsó lámpát is. Van persze egy-két dolog, amivel még adós vagyok. Az egyik az aluminium elemek egyengetése, (ilyet szerezni lehetetlen) a másik a villanyszerelés. Igen, ezekben (már a gömbiben is) van világítás. Egy lapos elemről működik, mindkét első lámpa világít. Persze csak rövid ideig, mert az elem hamar lemerül a meghajtott 2 db elemlámpa izzótól. Ennek a kapcsolója esett szét. Már vettem másikat, csak ki kellene szerelni a rosszat. (egyébként a gömbi első lámpája a metrókban található belső világítótestekkel egyezik meg. Még hogy VW találta ki, hogy több autója használja ugyanazokat az alkatrészeket. Tessék, az oroszok már réges-rég...) Összeszerelés után a hiányosságok ellenére a lányom boldogan vette birtokba, és használja azóta is. A nosztalgia hullámnak köszönhetően mostanában elég sok darab kerül elő itthon is, jobb-rosszabb állapotban, és próbálják a hullámlovasok a num-pad nulla gombját sűrű egymásutánban nyomogatva egy kisebb afrikai ország államadóssága fejében elsózni valakinek. Az enyém (lévén 79-es) idén lett veteránkorú. Azért kell lennie benne valaminek, ami miatt a mai világban a lányom ugyanúgy rajong érte, mint anno az apja.

A boldog tulaj. Méretben egyébként közel áll az ötkilóshoz :)