A történet nem is tudom pontosan mikor kezdődött. Az emberbe annyira beleivódnak dolgok, annyira természetessé tudnak válni, hogy nem lehet meghatározni a kezdetüket. Nos, a kis ötkilós iránti rajongás is ilyen.

Amikor bemutatták az újat, sokáig gondolkodtam, hogyan adjam el saját magamnak, illetve a családnak, hogy vegyünk egyet. Hiszen szűk, drága, és egyáltalán: családi használatra nem lehet érvet találni mellette. Aztán az történt, ami oly sokszor. Az idő múlt, a vágy alább hagyott! Múlt év végén rajtakaptam a páromat, hogy a használt autón a régi ötszázasokat nézegeti. Ő ritkán van oda autókért, de kiderült, hogy ezért pont, és nagyon. És itt már bennem is feltámadt a vágy, legyen egy ilyenünk. Egyébként is akartam már egy veteránt, hiszen miután autókkal foglalkozom, az új autók iránti perverzitásaim ki vannak elégítve. De egyre többször éreztem gerjedelmet, egy-egy olyan gép iránt, amivel foglalkozni lehet, és ha megjelenek vele valahol, akkor mosolyognak az emberek. És Fiat 500 ilyen autó.

Körbenéztem a neten, még alkatrészek is vannak hozzá dögivel. Tökéletes! Most már csak egy alkalmas példányt kell találni. Nosza, ismét fel a webre. Itt már azért nehezebb volt a dolog. Megnéztem egy-két autót, de a többség lehetetlen állapotban volt már külsőleg is, nem is akartam belegondolni, hogy mi lenne azután, ha megbontanánk a felszínt. Aztán találtam egy kis bordót. Néhány éve felújítva, és alapvetően semmi ijesztő. A gond a papírokkal volt. 650-es blokk volt benne, de nem vezették át a forgalmiba. A tulaj vállalta, hogy elintézi, de sajna nem sikerült. 

Ez december elején volt. Közeledtek az ünnepek, és a páromnak karácsonyra akartam képletesen a fa alá tenni. Ez az említett okok miatt nem sikerült. Illetve képletesen ott volt, hiszen egy 1:24-es bBurago modell képében ott volt az autó, egy kamu kulccsal együtt. Volt nagy öröm, miegymás. Aztán eljött a január, autó még mindig sehol. Lemondtam róla. Azóta sem tudom, mi lett vele.

Közben a neten egy másik autó, 500 L árban a fájdalom küszöb alá süllyedt. Vonakodtam kicsit tőle, mert az L-ben (azaz Lusso-ban) más a műszerfal kialakítása, (nem a kerek fehér, hanem a szögletes fekete) de aztán túl tettem magam rajta. Aztán egy januári napos vasárnapon irány Kecskemét, és haza gurult velem a kicsike. A tervek szerint egy szezont eredeti állapotában használtuk volna, de nem bírtam a véremmel. El kezdtem keresni mesterembereket, akik visszaadják eredeti fényét, és technikáját a vasnak. Karosszériást és fényezőt a Skoda Klub elnökének, Horváth Krisztiánnak a segítségével találtam.

De ez már egy másik poszt...